Már-már szokásunkká vált a csajokkal, hogy a hétköznapi terhek enyhítése végett egy szűk hétvégére elbújunk egy agárdi kis házban, átbeszélve az élet nagy dolgait. A többgyermekes anyák tökélyre fejlesztett logisztikai készségének köszönhetően profin beosztottuk, hogy ki milyen finomságot készít és előzetesként azt is átbeszéltük, hogy miről kell mindenképpen beszélnünk a kiruccanásunk alatt.

Csodálva hallgattam a sokéves barátnőimet a kocsiban, hogy ki milyen programot talált ki az otthon maradottak számára, ezzel is biztosítva, hogy a férjeik idegrendszere ne rongálódjon a távollétükben. A kilóméterek számával a figyelem lassan lekerült a családokról és szinte kamaszlányos nevetgéléssel elkezdtük kiengedni a gőzt. Persze szingli életvitelemnek köszönhetően számomra az ajándék hétvége nem feltétlenül a kikönnyülésről szólt, hanem, hogy a barátnőimet "visszakaphattam" egy pár órára és ismét lehettünk úgy, mint a kezdetek kezdetén.

Teltek múltak a csacsogó az órák, melynek automatikus velejárója volt, hogy időnként mindenki egyszerre beszélt. Csodás volt. Mint egy méhkas, ami él és virul. Nagyon büszke voltam rájuk, és tudtam, hogy erre mindenkinek szüksége van, gyógyulunk. Ahogy viccesen a szakirodalom mondja: ventilálunk. Megszellőztetjük, ami bennünk van.

A sok finomság és a bor fokozta a jóllétet, és a wellnesst. :-) Majd 8 óra tájt kezdett a méhkas egy kicsit csendesedni. Egyrészt azért mert már megérett a tér azon történetekre, személyes problémákra, melyekre talán jól jönne a segítség, másrészt egy Anya mindenhol anya. Tudták hogy eljött az ideje a gyermekek lefektetésének. Azonban azt is sejtették, hogy a háttérországot tartó Apák talán ma nem a megszokott mederben járnak. Ami így is van jól. Az apák mutatják meg a gyerekeknek a világot, a kalandozást. A kicsit aggódó Anyák, beérték azzal, hogy legalább a gyerekek kaptak enni, a többit majd kipihenik. :-)

Szép sorban elkezdtek jönni a történetek - elsősorban a gyermekekkel kapcsolatban, megosztva a legbelsőbb aggodalmaikat, félelmeiket. Ventiláltak. Ventiláltak. És ventiláltak. Nagyon büszke voltam rájuk, hogy mernek, hogy beszélnek, hogy bíznak, hogy hisznek a problémák rendeződésében. A hallgatóság szeretettel hallgatta az éppen aktuálisan beszélőt, majd egyöntetű bizottságként nyugtattuk meg egymást, hogy miden rendben van, hogy minden jóra fog fordulni. Persze éreztük, hogy néhány történet még nem kész arra, hogy napvilágot lásson. Tiszteletben tartottuk és tudtuk, hogy a barátság erős szövete egyszer majd egyfajta védőhálóként jól fog jönni.

Hazafelé menet ismét a kocsiban, már csendesen mindenki az otthoniakat tervezgette. Megújult erővel és hittel, hogy minden rendben van. Büszke vagyok rájuk, hogy jó Anyák lettek és hogy egyre jobban ventilálnak. :-)

Hajrá lányok! Ventiláljatok!