Utálom, amikor egy csodás érzésekkel telített álom felolvad ébredéskor. Ilyenkor próbálom a tudatommal rabul ejteni a melengető érzést, majd, ha már az sem megy, szaladok a képkockák után,  de visszafordíthatatlanul beszivárog a jelenlét. Eltűnik könyörtelenül az álom és titkon remélem, hogy este elalvás után pont ott folytatom, ahol abbahagytam. Ami akár igaz is lehet, de sajnos arra már nem emlékszem.

Miféle táncot jár a tudatom? Azért álmodok csuda szépet, történetesen egy perzsa férfi odaadó tekintetét, mert erre vágyok, vagy egy másik világban - ahol éjjelente szoktam járni, egy perzsa férfinak én vagyok a legfontosabb?

Szétszed ez a kettősség, mintha két Réka lenne, két külön bejáratú világgal. Tessék mondani, nem lehetne a jobbik életemet választani állandóra?

A kutatások szerint minden éjszaka 2 órát álmodunk, ami egy gyors számolással kideríthető, hogy az egész életemben így 6 évet álmodok a perzsa fickóval. Vannak, akiknek nem is tart ilyen sokáig a házasságuk.

Azt is mondják, hogy a napi élményeimet dolgozom fel álmomban. Ezek szerint jobban megviselt a migráns válság mint gondoltam volna. Bár az én világomban nagyon helyes migráns férfi érkezik hozzám. Egyáltalán nem akar megerőszakolni, hanem úgy szeret, ahogy vagyok.

Vannak akik úgy vélik, hogy az álmok üzennek, sőt talán még jövendölnek is. Most akkor lehet, hogy lesz egy perzsa udvarlóm? Jóég tudja mikor, végtére is van még 40 év.

Túl sok a megválaszolatlan kérdés, végtére is egy a lényeg: álmomban boldog voltam.

Megyek lefekszem. Hátha...