Reggel fél 7-kor telefonált a bátyám, hogy itt az idő: Rozi ma úgy döntött, hogy megszületik. Lóhalálában mosollyal a számon futottam át hozzájuk, hogy a segítségükre legyek a szülésnél. Ati gyorsan felköltötte a gyereket és ellentmondás nem tűrően elmondta neki, hogy ma korábban mennek a bölcsödébe, de cserébe mire hazajön itt lesz a kishúga, Rozi. Boti jóváhagyóan hümmögött, adott két puszit és fáradt szemekkel elvitte az apja.

Dórinak már 3-5 perces fájásai voltak, a bábát már értesítették, szóval beindult a gépezet. Gyorsan "biztosítottam" a terepet: gumilepedő felrakása, szőnyegek felszedése és kellékek odakészítése. Önkéntelenül is a korábbi szülési élmények jelentek meg referenciaként, azonban megfogalmazhatatlanul más volt a tér. De ezen a ponton nem volt idő az értelmezésre, csak az eseményekhez való nagyon gyors felzárkózásra.

Dóri megkívánta a forró zuhanyt, így kikísértem. Ekkor még szemérmesen kérte, hogy szeretne egyedül zuhanyozni, így egyedül hagytuk. Közben megérkeztek a bábák, akik nagy szeretettel besurrantak a fürdőbe és mind lelkileg, mind pedig fizikailag megtámogatták Dórit. Visszajöttek a hálószobába, ahol Dóri megpróbálta a lehető legkényelmesebb pozíciót megtalálni. Szemmel láthatóan nem volt könnyű, azonban érzékelhetően egy előre megírt forgatókönyv alapján zajlottak az események. Innentől kezdve tulajdonképpen minden összehúzódásnál egy kicsit elsírtam magam és nagyon szorítottam a hüvelyem. Ez utóbbit nem tudom miért tettem, de másnap érzékelhető izomlázam lett.

A bábák, akik hihetetlen szolgálatról tettek tanúbizonyságot, különböző fizikai pozitúrákban próbáltak a lehető legnagyobb segítségre lenni. Mígnem az egyik összehúzódást követően, csendben megjegyezték, hogy akár a következővel ki is bújhat Rozi. Óriási volt a megdöbbenés mindenkinél, hogy már ott tartunk. Azt tudtuk, hogy második gyerek könnyebben, hamarabb jön, de hogy ennyire gyorsan. Dóri lelkileg próbált felzárkózni és pozitúrát váltani a "landoláshoz".

Az egyik bába ultrahanggal keresni kezdte a baba szívhangját. Izgatott csend lett a szobába, hogy meglegyen. Meglett és csodásan vert a kis szíve. Megnyugodtunk. Jó volt felőle hallani. Ezt követően a második összehúzódással Rozi kicsusszant. Mind sírtunk. Megkezdődött egy élet. Megszületett az élet. Rozi felsírt, Dóri mellkasára rakták és elkezdődött egy életen át tartó ismerkedés.

Kisvártatva a placenta megszüléséhez úgy tűnt célszerűbb a Dórit tehermentesíteni, szóltam Attilának, hogy vegye le a pólóját és vegye magához Rozit. Óvatos mozdulattal óriásinak tűnő tenyerébe vette a kicsit, leült a fotelbe vele és az arcán lévő boldog mosolyból tudtuk, hogy elveszett egy életre, beleszeretett a lányába.

Ahogy befejeződött a szülés, mind a bábák, mind pedig mi a jelenlévő nők serénykedve megtisztítottuk a teret. Majd körbe állva a franciaágyat megöleltem Atit - ekkor már állandósult könnyes szemmel és szavak nélkül örültünk, hogy hasonlóan a mi testvéri kapcsolatunkhoz, talán megadatik Botinak és Rozinak is, az ami nekünk.

Délután a nagymama hozta fel a Botit. Berohant a hálószobába zavartan nézegette Rozit és a sok embert a szobában. Mosolyogva jeleztük Botinak, hogy Rozi takarója alatt van valami. Rozi hozott neki ajándékot. Izgatott keresésbe kezdve megtalálta Rozi lába alatt egy kis vonatot. Óriási öröm, kacagás és révén, hogy még nem tud beszélni, hálaszerű hümmögést intézett Rozi felé és, hogy ne, hogy elkerülje a figyelmét bármi is még egyszer megnézte a Rozi takaróját, hátha hozott más ajándékot is. Nem sokkal később a nagymama elvitte Botit, hogy a szülők tudjanak pihenni, azonban Boti az ajtóból visszarohant, felugrott a franciaágyra és megpuszilta az édesen alvó Rozit. Állományba vette, örült, hogy végre itt van a testvére.

Utólag visszatekintve a térre, ami valami miatt más volt, hát a Rozi miatt volt más. Eldöntötte, hogy megszületik egy péntek reggel és rendezte maga körül a teret. :-) Már többen jelezték, a képek alapján, hogy felismerhetően Klausz vonásokat hordoz. Ajaj. A vágány mellett kérem vigyázzanak, Rozi megérkezett.