Apám halálát követően meglepődve fogadtuk a hírt, hogy Anyám akar egy kutyát. Elsőre nem is vettük komolyan, de amikor a gyász átlengte a mindennapjainkat, szinte minden menekülő útvonalnak tűnt. Mindannyian arra gondoltunk kimondatlanul, hogy Apám helyére, most bekerül egy kis szőrös lény. Teljesen abszurd volt, azonban mire észbe kaptunk - Anyucihoz méltó módon, már az ölében tartott egy kis fehér cukiságot, akit Lili névre keresztelt.

Persze azonnal imádtuk, hetek kérdése volt csak és észrevétlenül beszivárgott a sejtjeink közé. Tudtuk, hogy hozzánk tartozik. Szerettük.

Minden túlzás nélkül, olyan volt, mint ha új testvérünk született volna. Gondoskodtunk róla, klassz helyekre vittük játszani és kedvére valót főztünk.

Sok emléket tett színesebbé. Például, amikor egy Tisza menti kiránduláson egy több napja oszlásnak eredt, aszpikos halba belefetrengett. Olyan boldog volt, hogy ősi vadászösztönét kiélve, ellephette kutyaszagát, hogy gyakorlatilag többszöri fürdetést követően is hetekig halszaga volt. Nem igazán értette, miért akarjuk őt kimosdatni.

Vagy amikor a parasztházunkba beköltözött a pele és Lilivel együtt vadászatra indultunk. Hihetetlen ösztönös vadászként kapta el a pelét és vetett véget a garázdálkodásnak. Annyira félelmetes volt, ahogy átváltozott vadásszá, mintha valami megszállta volna. Napokig azon gondolkodtunk, hogy lehet, hogy nyitott szemmel kellene aludnunk, nehogy álmunkban baj érjen.

Egyszer Anyuci aggódva hívott, hogy beszerelnek egy kutyabejárót a teraszajtóra és Lili vajon tudja e majd használni. Gyorsan végiggondolva a nem létező kutyaidomítási tapasztalatomat, csak annyit tudtam mondani a telefonban, hogy biztos, ami biztos vegyél egy hosszú vékony kolbászt. A kolbászt átvezettük a kutyabejáró lengőajtaján és körülbelül 5 másodpercbe telt az idomítási folyamat. Ugyan egy pár napig csodálkozott, hogy nincs mindig kolbász az ajtó mögött, de vidáman használatba vette.

Ahogy teltek az évek, igazi hű társa és szolgálója lett Anyucinak. Szerencsére gyakran volt nálam megőrzésen, de ha igazán őszinte akarok lenni, ha nem volt jelen Anyuci, akkor egy kicsit mindig szomorú volt, őt szerette igazán őrizni, szolgálni. Persze jutalomfalattal eltéríthető volt másodpercekre. A húslevest annyira szerette és olyan gyorsan lefetyelte, hogy a szakálla napokig húsleves illatú volt.

Úgy fél éve már sejtettük, hogy nem lesz velünk örökké. De a nyomasztó bizonytalanság érzését próbáltuk elhessegetni. A sorszövet szépsége, hogy Anyuci ezzel párhuzamosan párra lelt. Igazi last minute szerelembe esett, mint a mesében. Lili átadta a stafétát és az örök vadászmezőkre költözött.