Ellátogattam egyik barátnőmhöz, aki vidáman mesélte, hogy új "képessége" van. Számomra, mint spirituális műkedvelőnek izgalmas pillanatok ezek, amikor az általam ismert fizikai világról kiderül, hogy csak törtrésze a teljes valóságának. Így izgalommal hallgattam a fejleményeket. Elmondása szerint el tud adni egy lakást.

Puff. Sok mindenre számítottam, de valószínűleg az igen tágra nyílt tekintetem és az enyhén visszatartott lélegzetem ösztönözte a barátnőmet, hogy kifejtse a jelenséget. Miszerint az eladásra szánt lakásba ellátogat, úgy kb. fél órát tölt ott, feltérképezi a lakáshoz fűződő sors szálakat, karmikus kötödéseket, majd azokat feloldva felgyorsul az eladás. Már több lakást is bevállalt és sikerrel járt.

Ahogy a meglepődésemből fellélegeztem rögtön eszembe jutott Anyuci lakása, amit most már több mint 3 hónapja nem tud eladni. Persze vizuális révén, azonnal láttam Anyuci fejét, ahogy előadom neki, hogy van nekem egy látó ismerősöm, aki el tudná adni a lakását. Oda jönne a lakására és "vuduz" egyet, még fizetünk is érte és kész is. Csiribú-csiribá.

Itt kell megjegyeznem, hogy jól ismerem Anyucinak azt a tekintetét, amikor teljesen flúgosnak tart, de mint ahogy egy tisztességes, hithű anyatigrishez illik fél mosollyal a száján csak hallgat. Szegény gyereknek éppen elég baja van, nem kell, hogy még a saját anyja is .....

Hát eltelt egy pár nap mire kitaláltam, hogyan tudnám tálalni az esetet. Onnan közelítettem, hogy nekem milyen felszabadító érzés volt eladni az előző lakásomat, melyben közel száz évig különböző rokonom lakott. Azt éreztem, hogy túlságosan behálózott a családi történelem energetikája, beárnyékolva a szabadságom felfedezését . Ez jó irány volt, Anyuci megneszelt valamit a "teóriából" és sikerült azt elérnem, hogy nem mondott rögtön nemet, hanem alszik rá egyet.

Néhány napra rá egy beszélgetés kellős közepén - mint egy érdeklődő gyerek, megkérdezte, hogy pontosan mit is fog a te barátnőd itt csinálni. Ekkor éreztem, hogy sínen vagyunk. :-) Megpróbáltam leírni a folyamatot, majd Anyuci jelezte, hogy akkor jöjjön el a barátnőm. Végül is mit veszíthet.

Hát így is lett. Eljött. Kitisztázta, elvarrta a szálakat. És izgatottan vártuk az eseményeket.

Én abban a hitben ringattam magam, hogy a lakás elengedésén, mely sokáig az otthonom volt, már rég túl vagyok. Mikor a vuduzás estéjére közel 40 fokos lázzal feküdtem a kanapémon, összekanalaztam a maradék energiámat, hogy egy jót mosolyogjak. Akkor döbbentem rá, hogy éppen elengedem a ragaszkodás szálait, ezzel felszabadítva Apuci emlékét, és persze felszabadítva önmagam. Nem gondoltam volna, hogy valaha fogok ennyire örülni egy betegségnek.

Persze az elengedés szele a bátyámat sem kerülte el, csak ő egy könnyebb lefolyású rosszulléttel "megúszta". Anyuci meg úgy kikönnyült, hogy sebességet váltott. Obamaval hamarabb lehet időpontot egyeztetni, mint vele.

Persze a sors kereke nem áll le, így már meg is terített egy fiatalembernek, aki a vuduzás napján beleszeretett a lakásba és másnapra elfogadható ajánlatot tett. Hogy vajon neki ez a lakás milyen sorsot terít, azt sajnos nem tudhatjuk. Ha olyat, mint nekünk, akkor lesz benne boldogság és bizony bánat is. De ahogy az elengedés végzi a dolgát a mi figyelmünk, mint valami űrszonda befordult a jövő felé, kémlelve a sorszövet következő lépcsőfokát.

Utóirat: Jaj, jaj, jaj. Most telefonált Anyuci, hogy a szomszédja meglátván, hogy lekerült az eladó tábla, azonnali készpénzes ajánlatot tett 5 gurigával ráajánlva az eddigiekre. Jesszusom, vezényel a sors. Úgy látom nem lehet hibázni.