Sikerült több évtizedes nyugodt éjszakai alvási szokásaimat felrúgva, áttérnem a nyitott szemmel való alvásra. Ez persze önmagában nem lenne baj - hiszen úgy sem látom, ha nem okozna szemszárazságot, majd az első pislogásnál éktelen fájdalmat. Próbáltam utána olvasni vajon mi lehet, az oka, azonban azon túl, hogy nagyon, de nagyon kutatják az okát az orvosok, tulajdonképpen nem igazán lehet tudni. Elsősorban kisbabáknál gyakori az eset, de egy idő után kinövik. Vajon én is kinövöm ezt az elmebajt?

Természetesen megosztottam problémámat spiri barátaimmal is, azt remélve, hogy válaszokat kapok. Színesebbnél színesebb magyarázatokhoz jutottam, mint például annyira nem tudom elengedni magam, hogy még éjszaka is követni, látni akarom az életet, vagy álmomban olyan aktívan vagyok jelen más életemben, világokban, hogy nyitva marad a szemem, vagy annyira élénken álmodok, feldolgozva a napi eseményeket, hogy gyakorlatilag nem tudok különbséget tenni az ébrenlét és az álom között.

Nem igazán tudtam mit kezdeni az ötletekkel, hiszen akár mindegyik igaz lehet. Nem tudtam, hogy ettől még hogyan lesz nekem jobb. Tovább fokozta az aggodalmaimat, hogy az egyik éjszakai felébredésnél, azzal a

gondolattal ébredtem meg - persze éktelen szemfájdalomra, hogy egy bizonyos gondolatot át kell hozzak ebbe az életembe. Természetesen pont a gondolatra nem emlékeztem, hogy mi volt, csak arra a fura jelenségre, hogy én éjszaka meglehetősen természetesen hurcibálok különböző gondolatokat ide-oda.

Mit művelek én éjszaka? Lehet, hogy tényleg utazgatok? Lehet, hogy éjszaka máshol lakom? Vajon ott is fizetem a rezsit? Lehet, hogy a mostani életem a másik életem álmai, éjszakái? Azért utazok el éjszaka, mert itt nem érzem jól magam vagy minden ember elutazik éjszaka, valahova a lelkéhez közelebb?

Már láttam szemeim előtt, ahogy éjszakánként az egész város kimegy Ferihegyre, becsekkol a Lélek Trourshoz és elrepül. Ha ennél a képnél maradok, akkor nekem a landolásnál valami nem sikerül. Amikor minden ember jól felfogott érdekében becsatolja  a biztonsági övét, akkor én ezt úgy látszik nem teszem, vagy nem tudom. A biztonsági öv szó persze vákuum szerűen megszívja a tudatomat és önkéntelenül eszembe jut, hogy mostanában jelentős veszteség ért, a megszokott biztonságot nyújtó feltételek, körülmények és gondolatok semmisé váltak. Végül is elhunyt két év kóma után az unokatestvérem, ami önmagában meghazudtolt minden életről alkotott elképzelésemet és véget ért egy több mint 13 éves életstílus a maga anyagi biztonságával. Lehet, hogy ez szivárog be az éjszakáimba?

Hát így esett, hogy szombat hajnalban arra ébredtem, hogy a szemhéjammal felsértettem a szemgolyóm felső rétegét. Megállíthatatlanul ömlött a könnyem, mintha homokot szórtak volna a szemembe. Irgalmatlan bosszankodásba kezdtem, mondván nincs még ekkora balfasssssssssssssssz, aki ennyire önmagának az ellensége, hogy arra sem vagyok képes, hogy lecsukjam a szememet alvás közben. Nagy fájdalmak közepette megvártam a reggelt, és tudván, hogy minden rokonom elutazott a városból, számba vettem a segítőképes barátokat. Szerencsére a harmadik telefonhívásom sikerrel járt, noha soha nem gondoltam, hogy ilyen fájdalmas tud lenni, hunyorogva kutatni a számok után a telefonomba. Megjárva az ügyeletet, ahol az orvos ugyan nem mondta, de láttam az elkerekedő arcán a kérdést, hogy kedves hölgyem miért nem csukja le éjszakára a szemét, csak annyit mondott, hogy sajnos a szememen lévő hámréteg egy része megsérült. Szépen leápolt, majd két nap vakság következett, hiszen a fájdalomtól nem tudtam kinyitni egyik szememet sem. Megszokott bútoraim sarkaitól begyűjtöttem jó néhány kék lila foltot, de szerencsére a szerető rokonok és barátok sorban látogattak. Mindenféle finom ételeket hozva, átérezve fájdalmamat és udvariasan elmondva, hogy legközelebb csukjam le a szememet, mert ez így nem lesz jó. Mint a jó gyerek fogadkoztam, hogy így lesz, és közben azért imádkoztam, hogy legközelebb a stewardess segítsen becsatolni a biztonsági övemet.