Pár héttel ezelőtt Anyám bánatosan elsiratta a kiszemelt és egyben lelki szemeivel teljesen berendezett új lakást. A tartalékból nem futotta a foglalóra. Mindenki támogatóan elmondta neki, hogy biztos nem ez volt az ő lakása, majd jön jobb, trallala, trallala. Látszólag elfogadta, de egy állandósult csalódás jelent meg benne, ami teljes mértékben kivetült az eltervezett lomtalanításra, a könyvek átválogatására és a lakáseladására is. Odáig fajult az elkeseredés, hogy az érkező potenciális vevőkre - szerencsére csak magában ugyan, de már az ajtóban megmondta: na ezek három gyerekkel biztos nem veszik meg ezt a lakást! Végül is tényleg rendkívül kicsi egy 130 négyzetméteres lakás egy ötfős családnak. :-)

Mígnem egyszer csak megszólalt a telefon, az ingatlanügynök telefonált. Még mindig nem tették le a foglalót a kiszemelt lakásra. Ekkor a csalódás homályába, mintha bevilágítottak volna egy zseblámpával. Azonnal megosztotta velem is a rendkívüli nagy dilemmát. Ha letudná foglalózni a hőn szeretett lakást féléves kiköltözéssel, akkor azalatt biztos el lehet adni a nagy lakást. De mi van ha nem sikerül. Sőt mi több a foglaló felét kölcsön kéne kérni. Így nem elég, hogy a saját pénzét veszítené el, hanem még a kölcsön pénzt is. Egyszerre volt érzékelhető a vágy, amely szinte terítette a pozitív végkimenetelt és a veszteségtől való félelem realitása. Én szinte teljesen beazonosultam a dilemmával, beültem Anyucival ugyan abba a hajóba. Jó volt egy hajóban evezni, de nagy segítségére sajnos nem voltam.

Később megosztottam bátyámmal a hírt, aki feloldva a dilemma felszültségét, megkérdezte, mennyit tudna a foglalóra nyugodt békével felajánlani. Hát a felét, mondta Anyuci. Már tárcsázta is az ügynököt és az alábbi higgadt egyetértésben közölte az amúgy rendkívül szimpatikus fickóval, hogy ő megbeszélte a Jó Istennel, ha ez a lakás tényleg az övé, akkor a fele foglaló is megfelelő lesz. A vonal másik felén igen nagy csend alakult ki. Több mint tíz éve foglalkozik ingatlaneladással az ügynök, azonban ilyen típusú érveléssel még nem igen találkozott. Csak annyit tudott udvariasan és tiszteletteljesen mondani egy olyan embernek, aki a Jó Istennel beszélget, hogy továbbítja az üzenetet a tulajdonosoknak. Majd jelentkezik.

A válasz még nem érkezett meg, de az elengedés Anyucinál tökéletesen megtörtént. Őszintén, tiszta lappal játszva, megtett mindent. Büszke vagyok rá!