Hahó ott vagy? Mit kezdjek az életemmel? Hogyan tovább?

Semmi válasz. Kezd gyanús lenni ez a csend. Lehet, hogy odafent elkeverték a sorsfeladatomat? Elfelejtettek üzenetet küldeni, hogy hogyan tovább. Vagy ami még kiábrándítóbb, hogy átraktak a "most már oldja meg maga", "most már tudnia kell" részlegre? Ez a mondat percekre lebénít. Mi van? Most ki akarnak szúrni velem? Cserben hagytak érzés önt el. Meg sem kérdezték, hogy akarom e. Miért pont én? Persze ez olyan hülyén hangzik, mert tulajdonképpen nem is tudom, hogy kik hagytak cserben.

Az elmúlt években, ha ilyesmit éreztem, azonnal már-már kényszeres cselekvésbe fojtottam magam. Sokszor irigylem a barátaimat, akik nyakig merülnek a gyereknevelésben vagy annyira sokat dolgoznak, hogy elmosogatni sincs idejük. Így könnyű. A víz alatt nem látszik a sziget. Vagy mégis merüljek el a hétköznapi teendőkben? Már annyira unom a teendőket toborzó vagy a tömjük tele zsúfolásig a naptáramat mintámat. Túlságosan jól mennek. Elég volt.

Azonnal mondj valamit!

Semmi. Jó ezt gondoltam, hogy nem ez a jó hangnem.

Légyszi, légyszi, légyszi.

Egyre szánalmasabb vagyok. Itt ülök a kanapémon és könyörgök. Ahelyett hogy ..... Nem tudom befejezni a mondatot. Valaki azonnal fejezze be a mondatomat!

A visszatérő álmom jut eszembe. Az utóbbi pár hónapban sokat álmodok költözésről. Többnyire régi lakásokat nézegetek, melyeknél kiderül, minek után megvettem, hogy van egy ajtajuk,- nem feltétlenül logikus módon, mint egy erkélyajtó, amely egy óriási nagy térre nyílik. Egy több száz négyzetméteres lapos tetőre, vagy egy senki által nem használt teraszra. Mindig szépen süt a nap és az jár a fejembe, hogy micsoda értékre tettem szert, milyen szerencsés vagyok. Nem vagyok egy álomfejtő specialista, de valami olyat sugall, hogy előre nem tudhatom, hogy mit is veszek. Jó ez akkor azt jelenti, hogy a tudatalattim sejt valamit, hogy merre kellene menjek? Na nem mintha a tudatalattim szóba állna velem.

Addig itt fogok ülni a kanapémon, amíg nem szólsz hozzám. Kérek egy tervet!

A hűtőszekrény zúgásán kívül semmi. Látom, ahogy majd kérdezik a rokonaimat, hogy miben haltam meg. Szomorúan csak annyit mondanak, hogy nem tudják pontosan, az orvosok szerint leállt a keringése. Pizsamában feküdt a kanapéján és megszűnt létezni. Hát ez aztán a szánalmas végkimenet. Az igazi inspiráló életút a gyerekeknek a családban.

Ezt nem hagyhatod! Legyél már együttérző! Te ott valahol!

Persze most is semmi. A minap összefutottam egy csajjal, aki a téli hónapokban kiadja a lakását külföldieknek. Majd rögtön rátért arra, hogy az én lakásomat is könnyen ki lehetne adni, és egész keveset kellene csak hozzárakni, hogy a pálmafák alatt tölthessem a telet. Az egyik felem már lelkileg össze is pakolt és a legnagyobb gondja mindössze az volt, hogy már nem lehet a boltokban fürdőruhát kapni, pedig a régi már nem illik a pálmafák alá. A másik felem szörnyülködni kezdett, hogy te jó ég ebben az idegállapotban, mi több a család és barátok nélkül a pálmafák alatt? Jó a pálmafák és a szörnyülködni szó nem illik egy mondatba, ezt én is érzem. De van benne valami menekülős érzés. Végül is ott is én leszek, csak a pálmafák alatt. Vagy számít a szélességi fok? Kis helyes táj gyerekek kuncognak majd körülöttem kíváncsiskodva. Vajon mit csinál a néni a parton hetek óta egy helyben? Mint a partra vetet hal. A szüleik majd azzal magyarázzák, hogy ezek a furcsa európaiak valami fura dolgot kergetnek. És persze igazuk lesz.