Közös családi anyagi forrásunk "megreccsenése" olyan hullámokat vetet mindannyiunknál, hogy álmodni sem mertem volna. Anyuci úgy döntött, hogy új életet kezdve eladja a családi fészket, mely több mint 30 évig szolgálta a családot Apuci tervei alapján. Korábban bátyámmal említeni sem mertük volna az elmúlt 10 év folyamatos múltba tekintése közben, hogy talán nagy neki ez a lakás, mert tudtuk, hogy kötödése része a mindennapjainak. Pár nap leforgása alatt a teljes figyelme áthelyeződött a jövőbe, egy új otthon megteremtésére. Kapkodom a fejem, hogy milyen gyorsan gondolja végig logisztikailag: mit kell azonnal eladni, mit szanáljunk ki és mit ajándékozzunk el. Gyönyörű, ahogy berendezkednek az események a mostani útjához. Persze közben, mint ahogy az úszás közben kiemeljük a fejünket a vízből levegőért, egymásra nézünk izgulunk egy kicsit és boldogan továbblépünk az új úton.

Már megnéztünk néhány új lakást, mely tökéletesen tükrözte Anyuci elengedésének folyamatát. Az első lakásnál, az volt az első gondolata, hogy inkább megveszi Atiéknak - beindult az anyatigris szindróma. A második lakásnál "mondvacsinált" indokok sorakoztak fel villámgyorsan, például fel kell újítani. Majd a harmadik lakásnál a megtekintésnél azonnal ajánlatot tett. Hát szép kis ív! Én csak ámultam és igyekeztem felzárkózni. A kocsiban hazafelé egyszer csak megkérdezte, hogy melyik szobába rakja a varrógépet. Valószínűleg olyan gyorsan végig gondolta az összes ingóságának elhelyezését, mint én még soha az egész életemben. Azt nem tudom, hogy a gondolatoknak van e átlag sebessége, de gyanítom, hogy ő ezt most jócskán túllépte.

Persze, hogy hogyan alakulnak az események, azt nem láthatjuk, de az biztos, hogy egész más alapokra tudja már most helyezni a jövőjét lelkileg.

Számomra a hullám azt hozta, hogy több mint 12 év után elszegődök alkalmazottnak. Ami ugyan elsőre karistolósan hangzik, de már alig várom, hogy valahova felvegyenek. Új emberekkel és mini közösségekkel találkozzak. Mindenesetre vettem egy fekete zakót, melyet még a nappaliban tartok, nézegetem és hangolódom.

A minap felmerült a lehetősége, hogy behívjanak egy meghallgatásra, azóta felváltva fut végig bennem az izgatottság és a félsz. Vajon megfelelek e? Tudok e "normálisan" viselkedni? Beletudok e tanulni? Nyugtatgatom magam, hogy a sors csak nem sodor olyan állásba, ahol nincs helyem.

Szóval most magasabb hőfokon üzemel a család, de hisszük, hogy a szekér lendülete elegendő a hegy megmászásához.